top of page

KETTŐ A 16 ÜKSZÜLŐNK KÖZÜL:

 

WALLESHAUSEN SÁNDOR

(1855–1906)

és

erdőtengeri és cselényi CSELÉNYI MÁRIA

(1855 – 1929)

A Walleshausenek valahonnan Bajorországból keveredtek (minimum három generációval korábban) Kiskunfélegyházára, ahol ükapánk is született. Sankt Pöltenbe járt katonai iskolába, csakhogy édesanyja beteg lett, ezért abbahagyta a katonaiskolát, hazatért, és Csongrádon elvégezte a tanítóképzőt. Fóton, aztán Káposztásmegyeren lett kántortanító 👨‍🏫, ahol megismerte ükanyánkat, Cselényi Máriát. Mutatom is őket, a szem-gén mintha itt már jelen lett volna:

CselenyiMaria.jpg
WallSandor.png

Kilenc gyerekük született, de úgy, hogy az első kettő rögtön meghalt, aztán két évig nem született újabb gyerekük, ezért örökbe fogadtak egy árva lányt. Ekkor viszont beindult a dolog, így aztán (nyolcadik gyerekükként) Alfréd dédapánk is megszülethetett.

 

Azt gondolhatnánk, hogy innentől kezdve élték a kántortanító-családok bizonyára pezsgő, ámde kiszámítható életét, de persze nem így lett. Vakációk idején ugyanis Sándor ükapánk gazdatisztként szorgoskodott 🐄🐄🐄, és ez lett a veszte: 40 éves korában elbocsátották, állítólag azért, mert több tehenet tartott a megengedett öt helyett (skandalum!), bár az se kizárt, hogy azzal húzta ki a gyufát, hogy a gróf jelöltjével szemben kampányolt. 😕

Wallnagyapa.gif

Közel egy év álláskeresés után (hét gyerek eltartójaként vidám dolog is az) az Aszód-Balassagyarmat vasútvonal építésén kötött ki, ahol szakaszmérnök lett. 🚂 Innentől kezdve kész nemzetközi karriert futott be, hiszen például a Székesfehérvár-Bicske vasútvonal 🚂mellett ő vezette a Prsevorszk és Rozvadov közötti (a mai Lengyelországban lehetnek ezek valahol) és a Trieszt és Poreč közötti vasútvonal építését is, inkluzíve alagutak.

Wasutep.jpg

Sőt. 1906-ban leszerződtették egy afrikai vasútvonal építkezésére is 🐫, de a vakbélműtétje utáni lábadozás idején (amit az ágy helyett szentvárytipikusan munkában, egy vasútépítésen töltött), elkapott egy állványról leeső munkást, 😲 mire a sebe felszakadt, és meghalt. Ljubljanában temették el.

#katonábólletttanítóbóllettmélyépítőmérnök

#csinálteztaztazöreg

#maisélnehamegnemhaltvolna

#frissenműtveneugrándozz

bottom of page